Beszámoló: III. Országos Audi Találkozó, Agárd

Sziasztok!

Túl vagyunk a III. Országos Audi Találkozón, az időjárás szerintem több szót nem érdemel, ellenben a közel felfoghatatlan lelkesedés, már-már fanatizmus amivel mind a 600-an részt vettetek a 225 db. autóval, az már annál inkább! ?
Jó volt arra megérkezni a szervező csapattal, hogy a leggyorsabbak már előttünk itt voltak, és még jobb volt látni, hogy idén sokkal több vendégünknek jelentett maradandó emléket egy-egy díj, vagy kupa és annak is örültünk hogy nektek is tetszett a lányok twerk show-ja és hogy velünk röhögtetek Mikin és Dennisen.

Szokás szerint idén is szeretném megköszönni:

Lipcsey Bálintnak és feleségének Lipcsey Bíró Adriennek a (húha!) nyomdai munkák elintézését, a bevásárlást, a tombola ajándékok beszerzését, a vetélkedők körüli adminisztrációt és a lebonyolításukat meg még rengeteg mindent,

Farkas Norbinak a fáradhatatlan munkát a kupákkal, tényleg nagyon jók lettek, és reméljük, hogy a nyertesek is örültek neki; illetve a szervezésben és szállitásban nyújtott segítséget,

Dániel Márknak a végül a szél miatt fel nem használt bemutató táblák, szerszámok, stb. szállítását, regisztráció körüli informatikai és helyszíni segítséget,

Rácz Kristófnak az egyéb kellékek beszerzését, a szórólapokat és az egyik legnagyobb támogatónk, az LM Group Service Kft. „beszervezését”, és hogy megfűzte Zsoltot, hog hozza el a SportQuattrot,

– az Audi Centrum Budapestnek, hogy idén is főtámogatónk volt, és hogy lényegében a komplett hangosítást és a stand-upos srácokat nekik köszönhetjük, a tesztvezetésről és az ajándék karóráról nem is beszélve,

– az LM Group Service csapatának a nagyvonalú felajánlásokat, ajándékokat és a személyzeti sört,

Széll Róbertnek és a Hungaromobile Service Kft-nek a nagyvonalú felajánlásokat,

– Fazekas Gergelynek azaz a Matricakell.hu – matrica webáruháznak az emlékmatricákat,

Nagy Józsinak és Nagy Barnabásnak a szervezői-, és emlékpólókat és nyakbaakasztókat,

– a HELL ENERGYnek a nyakbaakasztókat és a rengeteg energia italt és XIXO ice teát,

– Pállfy Zsoltnak és az EZ-Wash Lurdy Ház csapatának a felajánlást,

Császár Attilának azaz Csaszinak a műsorvezetést és a hangulatot,

– Sárosdi Zsoltnak azaz Zsoának a hangosítást,

– a Twerk Team Hungarynek a twerk, ill. Musimbe Dennisnek és Waltner Miklósnak a stand-up műsort,

Dj Krass T-nek azaz Kristófnak a szombati finom DJ szetteket,

– Kiss Zoltánnak, Pop Rolandnak, Vitéz Tamásnak, Pittmann Tamásnak,Gregus Csabanak, Szabó Robertnek és Pécsi Péternek a helyszíni segítséget,

Kurunczi Istvánnak az oklevelek és a passok megtervezését,

– György Ferencnek, Császár Józsefnek és a Kaiser Terasz csapatának a finom ételeket

– Szabó Bélának és a Park Strand Kempingnek a helyszínt és az előkészületekben ill. lebonyolításban nyújtott segítséget,

és végül, de nem utolsósorban természetesen NEKTEK, hogy a rossz idő ellenére ilyen sokan eljöttetek!

Köszönöm, köszönjük szépen,

Vékony Bálint
szervező & szerkesztő
Országos Audi Találkozók
Ingolstadt’s Finest