Beszámoló: IV. Országos Audi Találkozó

Sziasztok!

Fárasztó, ugyanakkor felemelő, és nagyon jó három napon és némi érzelmi hullámvasúton vagyunk túl: szó szerint rettegéssel töltött el a pénteki időjárás látványa, és már-már egy tavalyi szinten ‘sikertelen’ találkozót és fél éves munkánk kárbamenetelét vizionáltam elsőre, de egy meglepően jól induló péntekből egy baromi erős és remekül sikerült szombatba mentünk át, és bizton állíthatom, hogy megcsináltuk a legjobb hazai Audi találkozót a hétvégén Kecskeméten összesen 445 autóval és 979 fő vendéggel azaz veletek!

Szokás szerint szeretném megköszönni az alábbi dolgokat az alábbi személyeknek:

Lipcsey Bálintnak és feleségének, Lipcsey Bíró Adriennek a szervezésben és a helyszínen nyújtott segítséget, a vetélkedők és a nevezések lebonyolítását, a nyomdai munkák követését és a szálláshelyekkel való egyeztetést, ill. a helyszíni eszközparkot,

Dániel Márknak és feleségének Dániel Alicenak az eddigieknél komolyabb informatikai megoldásainkat, a pass-okat és a helyszíni segítséget,

Farkas Norbinak idén is az eddigieknél szebb kupákat és minden más segítséget,

Rácz Kristófnak szervezésben, parkoltatatásban, kiállítóink felkérésében és sok egyéb dologban nyújtott segítséget,

Pittmann Tomiak, Gregus Csabinak, Pop Rolinak és Turi Szabinak a parkoltatást,

Pécsi Petinek a rendíthetetlen tombola árusítást,

Anyukámnak, Katinkanak és Ottónak a sok apró segítséget, fuvart

Jäger Tibinek a közreműködést, hogy segített összehozni minket az új helyszínnel,

Havas Balázsnak, Nagy Balazsnak és Lukovszki Máténak, illetve az egész Ride Cable Wakeboarding csapatnak az összes segítséget, tanácsot és rugalmasságot és együttműködést az elmúlt fél évben,

Málykinak a világszínvonalú profi műsorvezetést, a látványos gyermek-, és zsonglőrműsorokat és a poénokat,

Krasztel Kristófnak azaz Dj Krass T-nek, hogy csak a rendezvény kedvéért vonatozott ide Varsóból és nagyon fincsi zenékkel dolgozott a műsoraink alá,

Kurunczi Istvánnak a grafikai munkákat, szórólap, oklevél és pass tervezést,

Széll Róbertnek és a Hungaromobile Service Kft-nek a támogatást és segítséget, amely nélkül a találkozó viccen kívül nem jöhetett volna létre, és a Twerkes lányok műsorát,

Méhes Lalának, Méhes Móninak, Ivanovics Daninak, Lénárt Lacának, Kristófnak és Ivanovics Ernőnek, azaz az Lm Group service KFT.-nak a találkozó hivatalos nyakbalógóját, a felajánlásokat és a szinte hihetetlen, kompletten berendezett autósboltot,

Gyurák Gábornak, és a Lincos Budapestnek hogy a szerszámoskocsi felajánlásával, a drag versenyautóval és S/RS tulaj barátai kincseivel emelték a rendezvény fényét,

Falusi Tóth Tamásnak és a Vibropolír Tiszakécske csapatának a felajánlásokat és hogy idén ilyen gyönyörű kupákat varázsoltak nekünk,

Pálffy Zsoltnak és az Easy Wash System – Lurdy Ház csapatának hogy harmadik éve megbízhatóan számíthatunk rájuk, a már szokásosnak mondható felajánlásokat a Szöcske szombati ragyogását és hogy gyakorlatilag két helyen voltak egyszerre,

Zsadányi Gábornak és a Dubs Unitednek a szuper grafikával elkészített emlékpólókat és az együttműködést,

Fazekas Gergelynek és a Matricakell.hu – matrica webáruháznak az emlékmatricákat és a felajánlásokat, és a harmadik éve tartó együttműködést,

Szaller Szabinak a felajánlott fesztivál bérleteket,

Váci Zoltánnak és az Ékszermánia Szegednek a felajánlott ékszereket,

A Kecskeméti Rendőrkapitányságnak a titokban leszervezett, rögtönzött kamu „razziát” a rendőrségi állomány A3-asának bemutatásával,

Grétinek és Pupunak a tűzforró kocsimosó show-t,

Twerk Team Hungarynek a bomba seggrázós twerk show-t,

BOMBA Energy Drink-es srácoknak és csajoknak a promo üdítőket és a limbonál nyújtott segítséget,

Vasikának és a Ballantine’s-nak a felajánlott Whiskyket,

László Petinek és a 42bit-es srácoknak a szorgalmas fotózást és videózást,

Katona Gábornak és a Raybirg Photonak a fotózást,

Szabinak és a BBQ Heroes-nak az isteni kajákat,

Vincze Gergőnek, hogy a második találkozónk emlékezetes buliját felidézendő, idén egy palack házi pálinkával lepett meg,

Az összes autós kiállítónknak, hogy autójával segített a látványos kis mini-kiállítást összehozni,

Minden közeli barátomnak aki megtisztelt jelenlétével és mindenkinek aki a hétvégén étellel és itallal kínált,

Tardi Péter Pitének és Beonak, hogy a mai, vége felé közeledő vasárnapi napon úgy döntött(ek) hogy megtisztelte(‘k) találkozónkat egy nem hétköznapi Audis lánykéréssel, és természetesen egy „igen”-nel, ?❤️

És végül, de elsősorban nektek, akik eljöttetek, készültetek rá és év eleje óta vártátok a rendezvényt!
Nagyon remélem, hogy olyat sikerült nyújtani nektek, amilyet elvártatok – pár pozitív visszajelzést már kaptunk azért – de szívünk-lelkünk és az elmúlt fél évünk volt ebben a három napban! ?

A találkozó képanyaga hamarosan érkezik, sőt, lehet hogy lesz egy nagy meglepetésünk is még nemsokára!

Köszönettel:
Vékony Bálint
főszervező
IV. Országos Audi Találkozó
szerkesztő
Ingolstadt’s Finest