Beszámoló: V. Országos Audi Találkozó

Sziasztok!

Véget ért az V. Országos Audi Találkozó és persze az Audi Pályanap a Hungaroringen, és azt kell, hogy mondjam, hogy a hétvégén mérföldkőhöz érkeztünk.

Mérföldkő, mert egy pici „jubileum”, hogy ötödször tartottunk Országos Audi Találkozót, mérföldkő, hogy végre sikerült elérni dédelgetett álmunkat és 500 autót és gazdáikat, illetve azok családját és barátait hoztuk össze Kecskeméten, és mérföldkő, hogy idén először vetett belénk bizalmat az „anyacég” azaz az Audi Magyarország olyan formában, hogy egy nagyvállalat lehetőségeihez mérten támogassa a kezdeményezést és a rendezvényt, történetesen a péntek délelőtti, szerintem ferfetegesen sikerült pályanappal a Ringen. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az összes eddigi rendezvényünk együtt nem teszi ki azt, ami ehhez kellett tőlük, és szerintem nem lehetünk elég hálásak a nagyvonalú felajánlásért és a 101%-os vérprofi lebonyolításért, soha nem indult még ilyen jól egy találkozó hétvégéje.

Szintén mérföldkőnek tartom, hogy pénzben kifejezve konkrétan egymillió Ft feletti tombola ajándékot adhattunk át a nyerteseiknek, rekord számú szponzorunk és partnerünk jóvoltából.

Az időjárás lassan már tényleg szóra sem érdemes, a strandidő az, amihez a világ összes szervezői tudása és igyekezete sem elég, de inkább örüljünk, hogy csak péntek délután volt egy kis csepergés, és semmi komoly – erre meglesz a kárpótlásotok, aki követte tavaly nyári rendezvényeinket, az sejti is már hogy mire utalok ezzel – részletek hamarosan!

Sajnos rengeteg dolog hátráltatott bennünket a szervezésben és a lebonyolításban, tulajdonképpen Murphy-t idézve (bárki is legyen az) ami elromolhatott, az el is romlott, sokszor az utolsó utáni pillanatokban, nem kevés idegeskedést, fejvakarást, pánikot és improvizációkényszert okozva nekünk.

Néhány helyen ezeket és más dolgokat már javában vesézik kifelé éppen, ide most legyen elég annyi, hogy pontosan tudjuk, hogy melyek azok a területek, amik idén nem úgy sikerültek, ahogyan azt mi szerettük volna, és dolgozunk a megoldásukon, hogy a dolog lehetetlensége ellenére jövőre az legyen mérföldkő, hogy hatodik találkozónk tökéletesen sikerül minden tekintetben.

Számomra ettől függetlenül tökéletes volt, de hát az ember már csak ilyen, hogy elfogult a saját „gyermekével”, hát nézzétek ezt el nekem.

Nagyon jó volt látni egyrészt ennyi, hasonló érdeklődésű és talán mondhatjuk, hogy elhivatottságú embert egy helyen, és még jobb volt látni így a Facebook korában azelőtt csak online „létező” kapcsolatokat, barátságokat személyessé válásukban kiteljesedni, és még jobb volt látni az évek óta együtt érkező és szórakozó társaságokat idén is.

Nem szaporítanám tovább a szót, illetve dehogynem, még egy csomó dolgot fogok írni, de az mind-mind köszönet lesz:

Köszönöm szervezőtársaimnak, Lipcsey Lipy Bálintnak az összes előkészítő szervező munkát, utánajárást, fuvarokat, ötleteket, de talán különösen a szombati álhatatos helyszíni munkát, ami az idei, kisebb csapattal különösen nehéz volt,

Rácz Kristófnak szintén ugyanezeket, neki is rengeteg munkája volt benne, ráadásul egy sokkal rugalmatlanabb főállás de cserébe a feláldozott szabadidő ellenére végtelenül türelmes barátnő mellett,

Köszönöm a felajánlást az Audi Magyarországnak és Faragó Norbertnek,

Köszönöm a végtelen profizmust Simonics Palinak, Vanyúr Vikinek, FehérDórának, Török Balázsnak, VIVIEN Keszthelyinek, a komplett „ringes” hostess, pályabíró és biztonsági csapatnak illetve a Porsche Hungária és a Special Event egész csapatának, a felajánlott és profin megvalósított lehetőségen túl a tombolához és hármunknak felajánlott kisebb személyes ajandékcsomagokat is,

Mérai Robinak az eszméletlen menetet a gr.4-es Quattroval a Ringen,

Köszönöm Havas Balázsnak, Nagy Balazsnak, Lukovszki Máténak, DorkoOlivérnek, Rolcsinak, Kálminak és a Domb Beach egész csapatának a helyszínt, a végtelen türelmet, rugalmasságot és a kecskeméti lebonyolítást, és hogy bármikor bármivel fordulhattunk hozzájuk,

Köszönöm Simon Attilának, Pop Rolandnak, Pop Krisztiánnak, Gregus Csabanak és Bodnár Andrásnak a két helyszínen nyújtott rengeteg segítséget,

Balázsi Ádámnak szintén a fentieket PLUSZ a találkozó beharangozó videóit, és persze kedvesének, Szirmai Anettnak is köszönöm a helyszíni segítséget,

Köszönöm támogatóinknak, hogy hozzájárulásukkal évről-évre emelik a találkozó színvonalát:

A Hungaromobile Szerviz Transz Kft-nek, azaz Széll Róbertnek és Marietta Széllának, hogy az eleinte ilyen szempontból majdnemhogy kilátástalan tavalyi találkozónk a segítségükkel végül is stabil lábon állt, ahogyan az idei is,

Gyurák Gábornak, Bernáth Zsuzsannának és az Epextech.hu teljes csapatának a hihetetlen mérvű kitelepülést, a hihetetlen tombola nyereményeket és a fődíjat,

András Pfeffernak, a Kopi Autókárpitnak korábbi nézeteltérésünk tiszteletreméltó elrendezését, és a találkozó támogatását, illetve a tombola felajánlást és a jószándék vezérelte segítséget, vagyis a meghiúsult kísérletet a lakókocsim levontatására,

Szemerédi Pistinek hogy végül elhúzta, illetve az ML-es srácnak, akinek nem tudtam megjegyezni a nevét, hogy visszavitte a lakókocsit,

Buth Annamárianak és a Hungarian Women and Audi – nyilvános-csapatának a tombola felajánlást és az efféle rendezvényekre jellemző nemarány hathatós javítását, 😀

Pálffy Zsoltnak és az Easy Wash System – Lurdy Ház csapatának az immár négyéves kapcsolatot, a ragyogó autókat, a szolgálati romhalmazok tisztaságát és a tombola felajánlást,

Podámer Ákosnak, Elkán Krisztiánnak és Szabó Tamásnak a Wellwextől az első éves együttműködés ellenére belénk vetett bizalmat, a személyes és tombola ajandékcsomagokat,

Dubs United-nek azaz Zsadányi Gábornnak az idei, penge Audis póló mintákat,

Fazekas Gergelynek a Matricakell.hu – matrica webáruház immár szintén négyéves stabil kapcsolatot, a matrica ajándékcsomagokat, a találkozót hirdető nagy, és a helyben adott emlékmatricákat,

Havas & Timár Pincészetnek az ajándék „találkozós” rozét, és a tombolához felajánlott borokat,

És ha már itt tartunk, Timár Lacinak a kiállított autót, de főleg az életreszóló élményt, hogy még ha csak a füvön is, kettesben, de elvihettem egy körre egy igazi RS2-t ?

Falusi Tóth Tamásnak és Menyusnak, a Vibropolír Tiszakécskenek a tombola felajánlást és hogy nekik hála idén is gyönyörű egyedi „kupák” készülhettek,

És itt szeretném megköszönni Molnár Sándor barátomnak a kupák elkészítésében azt a rengeteg segítséget, hogy amikor már se nekünk, se neki nem volt embere, akit fel lehetett volna hívni, hogy segítsen, akkor felhívta az „emberes emberét” aki végül csak tudott ajánlani valakit, és megoldottuk, illetve köszönöm Kellár Lászlónak is a másik vonalon a gyors megoldást,

A BOMBA!-nak, az Almdudlernek nek és az Absolutnak a rengeteg üdítőt és a tombola nyeremény italokat,

Husek Ferencnek és az Autófesték Szaküzlet és Webshop Óbudanak a felajánlott tombola nyereményeket,

Dániel Márknak az idei, még profibb informatikai megoldásainkat,

Kurunczi Istvánnak a szórólap, oklevél és pass tervezést,

Édesanyámnak, Nagyberényi Katinkanak és Gudszent Ottónak, hogy minden követ megmozgattak közeli barátaink szállásának ügyében,

Pálinkás Márknak és Béres Bencének a szorgalmas „beugró” fotózást,

Gyulai Bendegúznak azaz a 7teen Medianak a korábban példa nélküli, háromnapos helyszíni forgatást a balszerencse ellenére,

Ahogyan a különdíj átadásakor is mondtam, Szentpéteri Zsoltnak, hogy emelte a rendezvény fényét a Sport Quattroval és hogy ezt az egész hazai „Audizást” az Első Magyar Audi Klub Egyesület megalapításával útjára indította ’99 szeptemberében,

Minden egyes kiállítónknak, Zsikla Ferinek, Kárpáti Richárdnak, Mérai Robinak, Szücsi Tamásnak, Czibere Rékának, Hercegh Áginak, Orbán Lórinak, Farkas Ferinek, Bács Ferencnek és mindenki másnak aki egy-egy különleges autóval tette érdekesebbé a felhozatalt,

A délutáni szexi kocsimosást és az esti chippendale műsort a nevük elhallgatását kérő fellépőknek, 😀

A szombati, egész napos, stílszerűen A3-assal történő biztosítást és a szuperjófej hozzáállást Pálnak és Ervinnek a kecskeméti rendőrkapitányságról,

Krasztel Kristófnak azaz Dj Krass-Tnak a zenei aláfestést és hogy idén is ezért utazott el hozzánk,

Málykinak az idén kétnaposra nyújtott professzionális műsorvezetéssel a vállunkról levett terhet és a poénokat, játékokat,
És mindenki másnak, akit esetleg kihagytam, de ígérem, hogy pótolok, ha eszembe jut, illetve minden kedves ismerősömnek, barátomnak és az összes kedves vendégünknek aki megtisztelte a rendezvényt jelenlétével és példamutató magatartásával idén is, és hogy idén sem történt rendbontás.

Én már most várom a hatodikat!

Köszönöm mégegyszer mindenkinek,

Puszi, pacsi, üdvözlet midannyiótoknak a szervezőtársak és saját magam nevében:

Vékony Bálint
főszervező
V. Országos Audi Találkozó
szerkesztő
Ingolstadt’s Finest