Tegyünk együtt Kareszért!

Kedves Audis Barátaink!

Mint azt észrevehettétek az utóbbi időben, főleg az audis lányokkal, a Hungarian Women and Audi – nyilvános- oldalával összefogva, egyre többet jótékonykodtunk az elmúlt évben, években, de jellemzően csak elég általános kezdeményezések mögé tudtunk beállni (kórház, menhely, anyaotthon támogatása, stb.), de sajnos jelen helyzetben „házon belül” van szükség segítségre:

Sajnos a közelmúltban Szilágyi Karesz barátunk családjában tragédia történt, felesége, Judit elhunyt, négy gyermeküket, köztük a féléves kisbabájukat hagyva hátra maguk után. A helyzetet tetézi, hogy Karesz egy építkezés kellős közepén van, emiatt a nagyszüléknél laktak jelenleg, és hogy tűzoltóként sajnos a munkarendje sem az családbarát fajta. Borzasztóan szívbemarkoló érzés, hogy valaki, aki hivatásból ment életeket, ilyen tragédiát kell, hogy megéljen, konkrétan napokig nem jutottam szóhoz magam sem.

Karesszal egyeztetve, jelen helyzetben a legjobb és leghasználhatóbb segítség az anyagi tud lenni, amihez szeretnénk az Ingolstadt’s Finestés a Hungarian Women and Audi – nyilvános- oldala által elért és megmozgatott közösség bevonásával, illetve igény szerint több, kisebb ajándékcsomag licitre bocsátásával hozzájárulni.

Természetesen, aki licitálni nem, de esetleg belátása szerint kisebb összeggel azért támogatni szeretné Karesz és családja helyzetét, az megteheti átutalással a 11773119-13230094 számlaszámon.

A képen látható, első csomag kikiáltási ára 5.000.- Ft, és ezen eredeti poszt alatt várjuk a liciteket, 1.000.- Ft-os lépcsőkben, természetesen kommentben.
A licit 2019. március 10-e éjfélig tart, igény esetén jövő héten újabbat indítunk, újabb csomaggal.
KÉRÜNK MINDENKIT HOGY AZ „ÖSSZES HOZZÁSZÓLÁS” FUNKCIÓ HASZNÁLATÁVAL NÉZZE ÁT AZ AKTUÁLIS LICITEKET, MERT NEM TESZI SORBA ŐKET A FB!

Minden segítséget előre is köszönünk!

TEGYÜNK EGYÜTT KARESZÉRT!

Blikk: Családi dráma Debrecenben: álmában halt meg egy négygyermekes édesanya